Mittwoch, 30. August 2006
Eskűvő Berlin idején
Egy heidelbergben megismert krakkói barátnőm, Iwona kettős nemzetiségű esküvőjére voltunk hivatalosak a vőlegény, Daniel hazájába, Berlinbe.
Pénteki nem túl hosszú munkanap után indultam vonattal, intercity express. Útvonal Mün-Nürnberg, majd volt kelet-német, vagy ahogyan itt mondják szintén, új tartományok (mihez is képest?), számomra különösen érdekes, hiszen soha nem jártam még erre. Építészet jól láthatóan különbözik, sok az ún. Fachwerkhaus, amit Bajorországban ritkán látunk, ha egyáltalán.
Berlin elképesztő. Talán egész Európában itt a legmagasabb az egy főre jutó kávézók és építkezési daruk száma, az újraegyesítést követően a városba pumpált márka, majd euró millióktól pezseg az élet és a 3 millió lakos.





Nem egyedül érkeztem, korábbi Hd-i lakótársaim, akkori kis családunkkal együtt béreltünk szobát Berlin belvárosában levő Youth Hostelben. Adam Bostonból, Annie az olasz csizma sarkából, Petra Prágából.


Adam és Petra reggeli asztal


Annie és én (vicsorítva)

Házasságkötés a városházán és útban afelé:



Ifjú pár :)

Berlin egyediségéhez az is persze hozzájárul, hogy az egykori fal két oldalán két metropolis nőtte ki magát saját városközponttal, mely a német egység után össze akar nőni és a fal két oldalánál egykor közvetlenül tátongó ürességek, a II. vh-ban leradirozott városrészek most épülnek fel újra a semmiből, lásd Potzdamer Platz:



Esküvő nagyon szép, esti buli nagyon hangulatos, mely nem kis részben a Lengyelországból beutaztatott vodka litetereknek tudhato be :) Maradtunk hajnalig, következő nap városnézés, majd délután haza.

Berlini pillanatképek:




Az Akácfák alatt


Brandenburgi kapu


Reichstag






Bontják a múltat: kelet-német parlament


Adammel


Emlékfalrészlet


Mielőtt elindult a vonat

... comment